Advent során hallunk egy kérdést, amelyet sok ismert embernek tesznek fel: „Mire emlékszem, amikor meghallom a Karácsonyt?” A válaszok gyakran csalódást okoznak. De elkezdtem magam kérdezni: „Mire emlékszem, amikor a Karácsonyra gondolok?” Életemben bizonyos fejlődés történt a Karácsony megértésében.

 

Kiskoromban a ünnepeket valami gyönyörű dolognak éltem meg. Már maga az advent is, amikor hétfőtől szombatig minden reggel hat órakor mentem a barátaimmal a rorátákra a Jóistenhez. A reggeli mise, a hangulat, a lampion keresztény motívumokkal, a félhomály a templomban, az oltárok, szobrok és ablakok mind valahogy másképp néztek ki. Ezt mind gyerekként tudatosítottam, hogy ez más, mint a megszokott életem. A szentestei vacsora, amikor a családunkban egymásnak jókívánságokat mondtunk. Éjfélkor pedig néztem ámulattal, ahogy apám az éjféli mise után az utolsó falat pontyot fejezi be, ami az étkezés után maradt. Az ünnep első és második napja a nagymamák látogatásáról szólt. Muszáj utalnom arra, hogy a nagypapák is ott voltak, de itt nálunk mindig azt mondják: „Mennem kell a nagymamához.” Ott az egész tág család együtt ünnepelt. Mindig természetesnek vettem, hogy az Isten, aki minket teremtett, a családon keresztül jött el hozzánk, és így mi is a családokban ünneplünk.

 

A középiskolás évek közelebb vittek az oltárhoz és Istenhez. Ebben az időszakban az embernek az értelem segítségével kell döntenie Isten létezéséről. December 24-én éjfélkor megtiszteltetés volt, amikor éjfélkor ministránsként pontosan tizenkét alkalommal ütöttem meg a gongot, és elkezdődött az első karácsonyi ének (abban az adventben még nem voltak énekek). Mindig az első ének az éjféli misén a „Bóg się rodzi, moc truchleje” (Isten születik, hatalom reszket) volt. Az ember tudta, hogy a hozzá érkező Istennel teljesen szabad. És ez a totális rendszer és az egyház üldözésének időszaka volt. Amikor az „hatalom reszket” szavakat énekelték, mindenkinek világos volt, kiről van szó. Csak annyit mondok, hogy nem Heródról és a rómaiakról volt szó. A templomban az ember szabadságot, bátorságot nyert, és érezte, hogy itt szerezheti a legnagyobb erőt és áldást a további élethez.

 

Emlékszem barátom, Rudolf atya szavaira, aki mindig megismételte március 25-e előtt, hogy aki nem emlékezik a Jóisten Üdvözítésére, az nem ünnepelheti a Karácsonyt. Így van ez.

 

Felnőtt életemben visszatekintve mindezt csak tudatosítom, és megbizonyosodom Isten nagy szeretetéről mindannyiunk iránt. A Karácsony, mint Isten fiának születésének ünnepe, az Isten korlátlan szeretetére utal, és arra, hogy Ő mennyire szeretne közel lenni hozzánk. Amikor csalódást okoz nekem valami, legyen az egyén, csoport, választások és hasonlók, azt mondom magamban: „Csak benned, Uram, van világosság, és benned nincs sötétség!”

 

Áldja meg a Jó Isten minden jószándékú embert!

 

P. Ondřej Urbisz

Fotó: Robert Beníček

 

Közölve a decemberi Plébániai hírekben Farní list prosinec 2024 (3.58 MB)